Sora Gportal - Ahol az álom véget ér, ott kezdődik a valóság
Ajánló

 
Navigáció

Főoldal
Könyvek
Szerkesztő
Köszönet
Csatáim

Frissítések

 
Látogatók
Indulás: 2007-05-03
 
Színpad

Létezik?
Amit tudni illik
Társulat I.
Társulat II.
Mutatványok
Előadások
Sérülések
Csaták
 

 
Anime

Információk
Epizódlista
Részek tartalma
Idézetek
Álmok
 

 
Extrák

Fantom jóslatai
Cirkusz Fesztivál
Letöltések
Fanoknak

 
A kulisszák mögött

Pletykák
Végrehajtható-e?
Ruhatár

 

Layouts

Layla Hamilton
 
Layla Hamilton
 
Csillagjegye: Oroszlán
Kora: Kb. 18 év lehet
Legism. manőver: Aranyfőnix
Szemszíne: Kék
Hajszíne: Szőke
A haja: hosszú
 
Layla a Kaleido színpad sztárja, az előadások 99%-nak főszereplője. Annyira tehetséges, hogy több színpad is vadászik rá, de ő elkötelezte magát a Kaleido társulatnak. Az apja nagyon gazdag, ezáltal neki sincs rossz dolga, a színpad egyik csillagaként nagy elismerésben részesül. Édesanyja egy betegségben meghalt, amikor még gyermek volt, és ezek után az apja a munkába menekült, vele pedig sosem foglalkozott. Layla egyik álma, hogy az édesapja megtekintse az egyik előadását, ezért gyakorol szorgalmasan.
 
Az első előadás, amit kicsiként látott, az az Alíz Csodaországban volt, ekkor döntött úgy, hogy ő is előadó akar lenni -Sorával hasonlóan.

Legfontosabb előadásai:
  • Rómeó és Júlia
  • Hamupipőke
  • Kis hableány
  • Legendás ugrás 

Még több infó róla:

 

01. Szülinap 

02. Pirománia 

03. Miért nem vettem észre..? 

04. Álarc mögött 

05. Fantom 

06. Visszavonulás 

07. Új álom: Broadway 

08. Visszatérés 

09. Layla, mint Angyal 

10. A szerepem véget ér.. 

11. A Layla Hamilton Sztori 

12. A Főnix legendája 

13. Levágnád a hajam? 

14. Tűzliliom

 

 
Partnerek


 

 
Csaták

Alex x Marley
Sora x May

 
Chat
Tartalom
 
Kredit

Szerkesztő: Alex
Kategória: Anime
Téma: Kaleido star
Nyitás: 2011.02.07.
Fejléc: Marley
Cikkek: saját

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!