Sora Gportal - Ahol az álom véget ér, ott kezdődik a valóság
Ajánló

 
Navigáció

Főoldal
Könyvek
Szerkesztő
Köszönet
Csatáim

Frissítések

 
Látogatók
Indulás: 2007-05-03
 
Színpad

Létezik?
Amit tudni illik
Társulat I.
Társulat II.
Mutatványok
Előadások
Sérülések
Csaták
 

 
Anime

Információk
Epizódlista
Részek tartalma
Idézetek
Álmok
 

 
Extrák

Fantom jóslatai
Cirkusz Fesztivál
Letöltések
Fanoknak

 
A kulisszák mögött

Pletykák
Végrehajtható-e?
Ruhatár

 

Layouts

A Layla Hamilton Sztori

!A LAYLA HAMILTON SZTORI!

Layla nagyon nyafka volt kislányként. Minden apróságon elsírta magát, elérzékenyült a könyveken, és akkor is sírt, ha nem kapott meg valamit. Az édesanyja hirtelen megbetegedett, a szervezete lassan, folyamatosan leépült, kórházba került. Layla amikor csak bejutott hozzá, faggatta, nyúzta az édesanyját, hogy jöjjön már haza, nem is sejtve, hogy már csak napjai, hetei vannak hátra. Az egyik ilyen eset után meggondolatlanul az anyja fejéhez vágott néhány ostoba szót, amiért még mindig nem jön haza hozzá. Ám ahogy otthon mászkált, két szobalánytól véletlenül meghallotta, hogy az édesanyja halálos beteg, és már alig van ideje hátra. A gyermek Layla azonnal rohan be a kórházba, hogy bocsánatot kérjen, és elmondhassa az anyjának, mennyire szereti, ám ő addigra már kómába zuhant, és soha többé nem ébredt fel. Layla a temetés után megfogadta, hogy soha többé egy könnycseppet sem fog ejteni, és csakis magára támaszkodik! Mindent egyedül, a saját erejével ér el.
Az apja a munkába menekült, és egyre kevesebbet törődött vele. Laylának ekkor lett az az álma, hogy megmutathassa az édesapjának, milyen kiváló artista.

 
Partnerek


 

 
Csaták

Alex x Marley
Sora x May

 
Chat
Tartalom
 
Kredit

Szerkesztő: Alex
Kategória: Anime
Téma: Kaleido star
Nyitás: 2011.02.07.
Fejléc: Marley
Cikkek: saját

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU