Sora Gportal - Ahol az álom véget ér, ott kezdődik a valóság
Ajánló

 
Navigáció

Főoldal
Könyvek
Szerkesztő
Köszönet
Csatáim

Frissítések

 
Látogatók
Indulás: 2007-05-03
 
Színpad

Létezik?
Amit tudni illik
Társulat I.
Társulat II.
Mutatványok
Előadások
Sérülések
Csaták
 

 
Anime

Információk
Epizódlista
Részek tartalma
Idézetek
Álmok
 

 
Extrák

Fantom jóslatai
Cirkusz Fesztivál
Letöltések
Fanoknak

 
A kulisszák mögött

Pletykák
Végrehajtható-e?
Ruhatár

 

Layouts

Főoldal


Üdvözöl a Sora.Gportal!

(Az oldal új szerkesztőt kapott, fogalmam sincs, kivel hogy és mikor volt affi vagy egyéb cserém, ezért teljesen új lappal szeretnék indítani, megértéseteket köszi.)

Álmok és kitartás; erre a két tulajdonságra épül ez az ismert és kedves anime, amely bevezet téged az artisták mindennapjaiba, egy-egy cirkuszi mutatvány mögötti előkészületekbe, és a kemény munkába a mi, a közönség elismeréséért. Sora, a 16 éves japán lány is pontosan erre vágyik: előadó szeretne lenni, hogy elkápráztathassa a nézőket. Ám a Kaleido színpad társulatába közel sem olyan könnyű bejutni, mint ahogy ő azt elképzeli. Az anime Sora kalandjait, sorsa változását és az elé állított akadályok lekűzdését vezeti végig 51 részben, 3 Ovával. A főszereplő mellett jelentős szerepet kapnak a mellékszereplők is, úgy, mint egy diabolótehetség, aki megszállott gépként végzi a munkáját; egy sztár, aki megfogadta, hogy csak magára támaszkodik; egy férfi, aki húga elvesztése után kegyetlenül pusztít minden előadót, aki csak kicsit is hasonlítani akar testvérére, és a sor még messze folytatódik. Kapcsolódj be te is a Kaleido star világába!

"Amikor kicsik vagyunk, mindannyian valami szuper dolgot akarunk csinálni, ha felnövünk. A legtöbb kisfiú autóversenyző, vagy szuperhős, a legtöbb kislány állatorvos, vagy tanárnő szeretne lenni, de mire felnövünk, ezek az álmok eltűnnek, s a helyüket valami új váltja fel. Sora Naegino, a 16 éves lány, óvodás kora óta artista akar lenni, ettől az álmától pedig egy percre sem tágít."

Örömmel fogadok minden ötletet, kritikát, panaszt, óhaj-sóhajt! Kérlek, használd nyugodtan a vendégkönyvet, vagy ízlés szerint a reklám és panaszkönyvet. Ja, és ha tetszett az oldal, ne felejts el visszanézni! :)

"Mi történik pontosan egy álommal, ha "valóra válik"? Eltűnik, és átveszi a helyét a boldog valóság? Új álom születik? Vagy tartogathat még több küzdelmet a jövő? Sora álma valóra vált, az élet viszont nem ilyen egyszerű, hisz Layla távozásával a japán lány kapaszkodó nélkül marad magára a színpad olykor kegyetlen világában. "

Vár titeket nagy szeretettel a szerkesztő: Alex

 
Partnerek


 

 
Csaták

Alex x Marley
Sora x May

 
Chat
Tartalom
 
Kredit

Szerkesztő: Alex
Kategória: Anime
Téma: Kaleido star
Nyitás: 2011.02.07.
Fejléc: Marley
Cikkek: saját

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!